Ahogy a repülőgép elszáll a törökországi Isztambul felett, a VALORANT ügynökei leereszkednek a városba, hogy felderítsék egy fenyegető üzenet forrását. Amint talajt érnek, fekete füst burkolja be őket saját rémálmaikba. Fade, a VALORANT Protocol 20. ügynöke, Sova nyilának fényében áll szemben a csapattal.

Ez igen kedvező belépő a rejtélyes Initiator számára. Azonban a sötét személyiség, a fejvadászi tevékenység és a rémálmok igába hajtásának képessége egy vérbeli török nőt rejt.

„A nőknek sokkal jobban oda kell figyelniük a környezetükre – árulta el Nihan Dinç, a Riot isztambuli irodájában dolgozó, márkamenedzsmentért felelős vezető. – Fade erős, és egy kicsit ijesztő. Ezzel együtt mindig tisztában van azzal, hogy mi történik körülötte, és folyamatosan szemmel tartja az emberek mozgását. Ez sok nő számára ismerős érzés.”

Rengeteg döntést kell meghozni egy új ügynök megalkotása során. A VALORANT karaktertervező csapatának ki kell találnia a karakter játékbeli szerepét, az ügynök egyedi személyiségét, illetve azt, hogy mindez hogyan illeszkedik a VALORANT Protocolba. Emellett azt is meg kell határozniuk, hogy az ügynök kicsoda valójában, ami legtöbbször a származásának kigondolásával kezdődik.

Az álmok fontos szerepet töltenek be a török kultúrában, ezért Fade esetében a rémálmok tökéletesen beleillettek a képbe. Emellett rengeteg elkötelezett VALORANT-játékos él Törökországban, akik így képviseltetve érezhetik magukat a játékban. Ezért annak érdekében, hogy Fade ízig-végig török legyen, a VALORANT karaktertervező csapata közvetlenül a Riot isztambuli munkatársaival dolgozott együtt. Az első fontos döntés az ügynök nemére vonatkozott.

„A nők kevesebbszer jelennek meg a játékokban, és ez Törökországra is igaz – nyilatkozta Bahadir Guven közösségi menedzser, aki 2012 óta dolgozik az isztambuli irodában. Szerettünk volna egy erős női karaktert adni a játékosoknak. Olyasvalakit, akire felnézhetnek, aki képviseli a kultúrájukat, és kijelöli a helyüket a játékok világában.”

 

 

A mindent látó szem

Amint megvolt az alap, a VALORANT csapata nekifogott a részletek kidolgozásának. Fade minden egyes mozzanata, a ruháitól kezdve a képességein át a szövegéig a török kultúrában gyökerezik. A részletek közül a legfontosabb a gonosz szem medálja. A gonosz szem évezredek óta jellegzetes szimbólum egész Törökországban. 

„Egy török ember házában biztos, hogy találkozunk a gonosz szemmel – fejtette ki Bahadir. – Ez a hagyomány és maga a szimbólum az égi istenségre, Tengrire vezethető vissza. A gonosz szem medálja távol tartja az ártó szándékot, a gonosz szellemeket, a rossz szerencsét és a gonoszt. Amint tudtuk, hogy Fade terepe a rémálom lesz, azonnal eszünkbe jutott a gonosz szem mint eszköz, amely megvédheti őt a saját rémálmaitól akkor is, amikor mások lidérces álmait látja.” 

Fade az öltözéke közepén viseli a gonosz szemet, ahol az folyamatosan őrködhet a gonosz szellemek felett. A kezét henna díszíti, amely egy több mint 5000 évre visszanyúló testfestési technika. 

„A henna nem csak török jellegzetesség, és a legtöbbször fontos alkalmakkor használják – árulta el Sertac Kilici, annak az isztambuli csapatnak a vezetője, akik a játékaink törökországi arculatának megteremtéséért felelősek. – A továbblépés rítusát jelképezi. Sokszor alkalmazzák például házasságkötéskor. Fade esetében nemcsak a kezét díszíti, hanem a végső képességében is megjelenik.” 

Fade végső képessége az eddigi leglátványosabb a VALORANT történetében. Bonyolult hennamotívumok áradnak ki a gömbjéből, és beterítik a teljes helyszínt. Az eltalált ellenfelek veszítenek erejükből, megsüketülnek és nyomon követhetőek lesznek. 

Ezt a képességet jobb elkerülni, mert ellenkező esetben az áldozat úgy fogja érezni, hogy Fade bármelyik sarkon lecsaphat rá. Ha pedig ez megtörténik, egy mukkot sem fog hallani belőle. Fade macskaként követi a kiszemeltjét. 

„A macskák nagy szerepet játszanak a török kultúrában – mondta el Nihan. – Isztambulban és egész Törökországban rengeteg a kóbor macska, őket a helyiek etetik. A közösséghez tartoznak. Ha macskát látsz egy mecset előtt, tudhatod, hogy Isztambulban jársz. Emellett a törökök úgy tartják, hogy a macskák látják és érzékelik a negatív energiát, ami nagyban rímel Fade személyiségére.” 

Fade macskás jellemvonásait a cipője talpát díszítő mancsrajzolat is hangsúlyozza. Fade esetében, illetve a VALORANT karaktertervező csapata szerint az ábrázolás kulcsa a részletekben rejlik. A csapat célja, hogy Fade vérbeli török legyen – ne pedig sztereotípia. 

Fade ismerős karaktere átragyog minden sötétségen 

„Amikor először adtunk hírt arról, hogy egy török ügynök van készülőben, a játékosok azonnal reagáltak – idézte fel Sertac. – Azt mondták, nem szeretnének fezt viselő vagy tevegelő karaktert látni. A törökök úgy érzik, ez a hamis kép él róluk nyugaton, és ők többek ennél, vagyis többek vagyunk ennél.” 

Tehát, amikor a török játékosok először megpillantották Fade-et, özönleni kezdtek a reakciók. A világ játékosainak körében a „mami” és a „vaú-vaú” kifejezések illettek a legjobban az őszinte ábrázolásra. 

„A játékosok egy kadıköyi lányt láttak benne – ez Isztambul belvárosának egyik része, amely a fiatalok körében népszerű – fejtette ki Bahadir. – – Jó látni, hogy egy török karakternek nem kell feltétlenül az ősi kulturális jegyekhez visszanyúlnia, hogy Törökországot jelképezze. Ez a lány olyan, mintha bármikor szembejöhetne az utcán Isztambulban, és épp ezt szeretjük Fade-ben.” 

„Egy másik játékos azt mondta, biztosan találkozott már ezzel a lánnyal – tette hozzá Irem Yildiz, aki a marketingkommunikációs csapatban dolgozik Isztambulban. – A török játékosok számára ő olyasvalaki, akit ismernek vagy felismernek. Számunkra ez volt a legfontosabb szempont.” 

Bár a török játékosok Fade külsejével is könnyen azonosulhatnak, a játékstílusa szintén ismerős lehet számukra. A VALORANT legjobb játékosai közül sokan Törökországból származnak, például Mehmet Yağız „cNed” İpek, az Acend elit párbajozója, akinek közreműködésével a csapat a VALORANT első világbajnoka lett 2021-ben.

 

valorant-cned
cNed, jobbra, csapattársaival az Acendből a VALORANT Champions 2021 megnyerése után

 

„Fade játékmenete és a többi ügynök között elfoglalt helye összhangban van a török játékosok stílusával – fejtette ki Bahadir. A török játékosok szeretnek egyénileg kitűnni. Szeretik egyenként levadászni az ellenfeleket. Tehát az, hogy Fade követhet egy ellenséges ügynököt, és megfoszthatja a látásától és a hallásától, megkönnyíti a török játékosok számára az ellenfél levadászását, ami a kedvenc tevékenységük.”

Mind a VALORANT Champions Tour, mind a VALORANT Game Changers esetében a török játékosok mindig kitűntek. Bárhogyan is illeszkedjen Fade a metajátékba, biztosak lehetünk abban, hogy a török profi játékosok az elsők között fogják megtalálni a legjobb megoldást. 

„Tudom, hogy a játékosok igazán a magukénak érezhetik az ügynököt és a képességeit. Remélhetőleg nem lett túl erős, mert ha gyengítenünk kellene Fade-et, szerintem a bőrünket vinnénk a vásárra – mondta nevetve Nihan. – Egy török ügynök rengeteget jelent az egész török közösség számára. Már most látszik, hogy mennyire szeretik őt, és ez nagyon boldoggá tesz minket.” 

Ahogy Fade története folytatódik, a VALORANT többi ügynökéhez fűződő kapcsolata, titokzatos képességeinek eredete és a szülőföldjével való viszonya egyre jobban kirajzolódik majd. Addig is jó rémálomvadászatot kívánunk mindenkinek!