Most, hogy a piltoveri előkelőségek maguk mögött tudják a Fejlődés napja ünnepét, ideje, hogy az alsóvárosé legyen a főszerep. Piltover talán nincsen tudatában, de az alsóváros a maga módján épp olyan élettel teli, mint a fenti világ. Nemsokára a saját bőrödön is megtapasztalhatod.

Üdvözlet az Alsóvárosi éjszakákban!

Most, hogy az Arcane-nek már két felvonása is megjelent, a finálé gyorsabban közeledik, mint egy Tűzcsóva légdeszka. Amíg várakozol, még több tartalommal, eseménnyel és ragyogással átitatott meglepetésekkel fogunk előrukkolni november 14-e és 20-a között. Az Alsóvárosi éjszakák hete egy két napos élő közvetítéssel, egy közösségi ünnepléssel végződik, amely életre hívja az alsóvárost november 19-én és 20-án, az Arcane 3. felvonása pedig az ünneplés végén, magyar idő szerint 09:00-kor jelenik meg mint kiemelt esemény.

Az e heti új játékbeli tartalmak

A LoL-ban a Szurdokba érkezik a 2022-es előszezon, amely új tárgyakat, egy Ihlet kiemelt rúnát, feladatvérdíjakat, valamint hextech és vegytech sárkányokat hoz. És ne feledd, hogy Arcane Vi-t is megszerezheted, ha játszol három játékot, vagy megnyersz egyet!

riot-games-undercity-nights-vi

November 16-án végre bemutatkozik a VALORANT legújabb ügynöke. Ha Chamber nem lenne elég zavarba ejtően sármos, a tetoválásai szó szerint pisztolyokká változnak. A TETOVÁLÁSAI PISZTOLYOKKÁ VÁLTOZNAK. Itt tudhatsz meg többet Chamberről és a képességeiről.

riot-games-undercity-nights-chamber

A TFT-ben kezd leülepedni a 6. készlet elvárt játéka, így a Vegytech-szinergiák tökéletesek arra, hogy meghozzák a kedved az Alsóvárosi éjszakákhoz. November 17-én bemutatkozik a Ketten együtt, egy új játékmód, ahol együtt játszhatsz egy barátoddal, és közösen költhetitek el az összes aranyat a boltfrissítésekre, hogy végre lecsaphassatok arra az összeállításhoz nélkülözhetetlen Viktorra.

riot-games-undercity-nights-TFT

A Hextech olyan erőteljes volt, hogy a játékok világának más tájaira is kiterjedt, például a Fortnite-ra és a PUBG MOBILE-ra, és még az Among Us legénysége is megtapasztalhatta az Arcane-energiát. Mindenképpen nézz bele ezekbe a játékokba, hogy láthasd, hogyan ütötte fel a fejét világszerte az Arcane.

És végezetül a RiotX Arcane világa átment még egy utolsó fejlődésen. Még több párbeszéd, minijáték és természetesen jutalom várja, hogy felfedezd, ahogy elmélyülsz az élményben az Alsóvárosi éjszakák során. Mindenképpen fedezd fel az összes jutalmat még november 30-a előtt!

  • League of Legends: Arcane őrszem
  • Teamfight Tactics: Zauni tető aréna
  • Legends of Runeterra: Várjunk a tapssal ikon
  • VALORANT: Halszálka spray

Megelevenednek az Alsóvárosi éjszakák

Az Alsóvárosi éjszakák második szakaszában beindul az élet az Alsóvárosban egy versenyt is magában foglaló kétnapos közvetítés keretében. A Twitch és YouTube platformokon folyó közvetítés mindkét napján lehetséges a társközvetítés minden tartalomkészítő számára. Aki lemaradt az Arcane premierjének Twitch-bónuszairól, az a közvetítés során beszerezheti őket. A Twitch-bónuszok megszerzésének módjáról ebben a játékostámogatási cikkben írtunk.

Az Alsóvárosi éjszakák közvetítése november 19-én veszi kezdetét a Secret Cinema élő Arcane-műsorával. Nemzetközi tartalomgyártók csatlakoznak a különböző vegybárók csapataihoz, majd versenyre kelnek egymással egy kulcsfontosságú szállítmányért egy eredeti Arcane-történetben. Szeretnéd személyesen is átélni mindezt? A Los Angeles környékén élőket szeretettel várjuk a Secret Cinema izgalmas rendezvényén, november 21-én. Itt válthatsz jegyet az alsóvárosba.

riot-games-undercity-nights-secret-cinema

Az alsóvárosban csak az erős marad életben. Az Utakon a versengés nem csupán egy egyedi hobbi, hanem egy életmód. Ha nem vagy jó valamiben, jobb, ha gyorsan beletanulsz. Ennek szellemében rendezzük meg a Riot Gauntlet versenyt.

November 20-án közvetítők és a Riot munkatársai mérik össze tudásukat a Riot Gauntlet végső szakaszában. A résztvevők a Riot különböző játékaiban csapnak össze, hogy megválaszolják a kérdést, amelyet tulajdonképpen senki nem tett fel: a közvetítők vagy a fejlesztők a jobbak? Az Alsóvárosi éjszakák Twitch- és YouTube-közvetítéséből kiderül. A győztesek a Riot által felajánlott 100 000 dollár rájuk eső részét egy általuk választott nemzetközi jótékonysági szervezetnek ajánlhatják fel! 

A műsor során betekintést nyújtunk a színfalak mögé, továbbá az Arcane és kedvenc játékaitok alkotói is megválaszolnak néhány kérdést. 

riot-games-undercity-nights

Hamarosan véget ér a RiotX Arcane, és meg kell mondjuk, minden reményünket túlszárnyalta a végeredmény, varázslatos érzés volt veletek ünnepelni. Öröm látni a lelkesedést, és reméljük, hogy az Arcane fináléja túl tudja majd szárnyalni a várakozást.