A Több mint egy címke tartalomsorozat a Riot Unidos, vagyis a latin-amerikai alkalmazottaink erőforráscsoportjának tagjairól szól. A világ minden tájáról érkező Riot-munkatársakat bemutató Több mint egy címke az egyének történetén keresztül nyújt részletes betekintést a latin-amerikai kultúrák sokszínűségébe, és egyúttal főhajtást is jelent a munkatársaink felé, akik segítenek abban, hogy hihetetlen élményekkel gazdagíthassuk a játékosokat.


A rajongás kifejezése mindig is fontos volt Priscila Queiroz számára. A Rio de Janeiróban nevelkedett Priscilát különösen érdekelték a rajongása tárgyai – egészen konkrétan a Star Wars és a Gilmore Girls – körül kialakuló közösségek. Amikor nemigen akadtak szervezett közösségek Brazíliában, Priscila egyszerűen megalapította őket.

„Egész életemben rajongó voltam – mesélte Priscila. – Tagja voltam annak a csapatnak, amelyik 1999-ben megszervezte Brazília legelső Star Wars témájú rendezvényét, a JediCont. Akkoriban nem igazán voltak még ilyen rendezvények Brazíliában. Akkor jöttem rá, mekkora erőt is ad egy közösség, és hogy mennyire megváltozhat az életünk, ha olyan emberekkel találkozunk, akikkel azonosak az érdeklődési köreink és a szenvedélyeink.” 

Azóta is a közösségek létrehozása, építése és támogatása viszi őt előre. Először a Google-höz vezetett ez az út, majd a Riothoz. 

„A Google-nél az volt a feladatom, hogy segítsek a piacnak átállni a digitális megoldásokra. Jó ideig nem volt könnyű meggyőzni az embereket arról, hogy váltsanak mobiltelefonra” – mesélte nevetve Priscila. „Egy barátom átment a Google-től a Riothoz, és azt mondta, át kell jönnöm ehhez a vállalathoz, mert itt a közösség a lényeg, ez az alapja mindennek, amit csinálnak.” 

Egy közös ebéddel indult az egész, aztán interjú lett belőle, és végül 2014-ben Priscila a Riot közösségszervezőjeként kezdett dolgozni São Paulóból. Előléptették a brazíliai kiadási részleg vezető munkatársává, majd vezetőjévé.

 

riot-games-priscila-queiroz

 

Brazília szeretete

„A Riotnál töltött utóbbi nyolc évben kifejezetten Brazíliával foglalkoztam” – mondta Priscila. „Nem könnyű most brazilnak lenni, ugyanakkor érződik, hogy kitartóak vagyunk, és keressük a lehetőségeket, ami szerintem nagyon is jellemző a brazilokra. Brazíliában nehéz az élet. Sok az erőszak. Ez egy szegény ország. Mindannyian töretlen kitartással nézünk szembe a kihívásokkal, amelyek ugyanakkor segítenek összehozni az embereket és közösséggé kovácsolni őket.” 

Ha játékokról és e-sportról van szó, a brazilok a világ legszenvedélyesebb rajongói közé tartoznak. Amikor a LOUD játszik VALORANT Champions-meccset, a Twitch-csevegés szinte felrobban a milliónyi „Vamos” felkiáltástól. Priscilát és a Riotot az hajtja előre nap mint nap, hogy kiszolgálják a játékosok igényeit. 

„A brazil játékosok nagyon sokat tesznek azért, hogy játszhassanak a játékainkkal” – magyarázta Priscila. „Nem mindenki engedhet meg magának egy gamer számítógépet. Egyszer végeztünk egy felmérést a játékosaink körében, és kaptunk egy képet, amelyre még mindig emlékszem. Egy nőt ábrázolt, aki a földön ült, a laptopja lelógott az éjjeliszekrényéről, az egér pedig csak a földön fért el. Ezeknek az embereknek készítünk játékokat. Tiszteletben kell tartanunk azt az erőfeszítést, amit a játékra fordítanak.” 

Az évek során a brazil játékosok a Riot egyik leglelkesebb támogatóinak bizonyultak, és nagyon hálásak vagyunk a sok-sok óráért, amelyet a brazil rajongók a játékosainkként, a közösségeink tagjaiként és az e-sporttól kezdve az Arcane-ig a különféle tartalmaink nézőjeként ránk szánnak. 

„A Riot volt az első kiadó, amely teljes jelenléttel indított Brazíliában” – mondta Priscila. „Már a kezdetektől fogva itt volt egy teljes marketingcsapat, egy játékostámogatási csapat és minden más csapat is, amelyek ahhoz kellenek, hogy a Riot játékai jól működhessenek az országban. A játékosok látták ezt, és a termékeink iránti szenvedéllyel és elkötelezettséggel hálálták meg.” 

Akinek angol az anyanyelve, az mindig úgy érezheti, hogy a játékok neki készülnek. De azok, akik más régiókban nőttek fel, gyakran nem tudnak kapcsolatba lépni a rajongótáborral, és ez nagyon frusztráló. Priscila maga is átélte ezt. 

„Egy szenvedélyes rajongónak nagyon rosszul esik, ha nem törődnek vele” – mondta. „Tudom, milyen az, amikor nem érhető el hivatalos Star Wars póló az országban. Amikor az ember nem tud megvenni egy-egy játékot, mert elképesztően drága. Időnként a rajongók egymásnak fordítják le a csak angolul elérhető tartalmakat.”

 
rioters-brazil

 

Középpontban az amerikai kontinens

Miután nyolc éve foglalkozik a brazil közönséggel, Priscila befolyása a Riotnál olyannyira megnőtt, hogy már Brazília határain is túlnyúlik. Nemrég előléptették a szórakoztató tartalmakért, a Riot márkáért és a termékközi stratégiáért felelős amerikai márkamenedzserré, így a szerepköre immár minden területet felölel Kanada északi részének jégcsúcsaitól Chile legdélibb csücskéig. 

„Az új pozícióra való felkészülés során az első dolgom az volt, hogy elkezdtem részletesen megismerkedni a többi régióval” – mesélte Priscila. „A referenciáim többsége Brazílián alapul. Most pedig a többi régióval együttműködve megismerem az ő referenciáinkat, és megtervezem, hogyan tudjuk az amerikai országokat jobban beemelni a globális csapatokkal való közös munkába. A célunk az, hogy minél inkább kielégítsük az amerikai közönség igényeit. Egy új csapat vagyunk, és nehéz kihívásokkal állunk szemben, de nagyon izgalmas, hogy mi képviselhetjük az amerikai régiót a globális csapatokkal való kommunikáció során.” 

Brazília egy különleges ország Latin-Amerikán belül. Az amerikai országok mindegyike érzi a gyarmatosítás nyomait, amelyek idővel kulturális különbségek kialakulásához vezettek.

„Brazília ugyan Latin-Amerika része, de a nyelvi különbségek miatt kissé eltér a többi országtól” – magyarázta Priscila. „A LATAM régió összes többi országa spanyolul beszél, mi viszont portugálul. És ennek nagyon nagy hatása volt a kultúránkra.”

A latin-amerikai országok mindegyikének kicsit más a kultúrája, de a nyelvi különbségek felnagyítják ezeket a kulturális eltéréseket. Ugyanakkor nagyon sok közös pont van Brazília és Latin-Amerika többi része között. 

„Latin-Amerika egésze ugyanazokon a nehézségeken ment keresztül” – fejtette ki Priscila. „Diktátorokkal és a gyarmatosítással kell szembenéznünk. És mindannyiunkra jellemző a játékok, az országunk és a régió egésze iránti szenvedélyes szeretet. Szerintem nagyon jól mutatja Latin-Amerika egységét az, ahogyan osztozunk a nehézségekben, de támogatjuk is egymást, és boldogsággal tölt el minket, amikor sikerül leküzdenünk ezeket a nehézségeket.”

 
riot-games-the-americas

 

A globális hangok felerősítése

A Riot egy több mint 20 irodát működtető globális vállalat. Az alapításának helye azonban az Egyesült Államok, és az alkalmazottaink többsége továbbra is egyesült államokbeli. Ezért törekszünk egyre inkább arra, hogy világszerte kiemeljünk olyan vezetőket, akik gondoskodnak arról, hogy a termékeink, az általunk közvetített üzenetek és a játékosokkal való kommunikációnk a lehető leginkább megfeleljen a globális közönség igényeinek. Egy példa erre a latin-amerikai közösség megnevezésére használt kifejezés.

Tavaly ezt a hónapot a Latin örökség hónapjának neveztük. Az amerikai kormány a Hispán örökség hónapja kifejezést használja, amelynek azonban szintén bonyodalmas a története. Idén a latin-amerikai Riot-munkatársak Rioter Inclusion Groupja, a Riot Unidos a Latin-amerikai örökség hónapja megnevezés mellett döntött.

Olyan kifejezéseket akartunk használni, amelyekkel világszerte azonosulni tudnak a Riot-munkatársak. Miután meghatároztuk, hogyan nevezzük magunkat, a következő lépés az volt, hogy olyan nyelvezetet használjunk, amely összhangban van a latin-amerikai játékosainkkal és munkatársainkkal, miközben továbbra is a közös kulturális örökségünk marad a középpontban.

„Brazíliában nem használjuk a latin szót” – mondta Priscila. „Ez a kifejezés az Egyesült Államokból ered, és nem is tudtam, hogy ellentmondásos a használata, mert itt nem is hallja az ember. Jobban tetszik a Latin-amerikai örökség hónapja. A latin szót én sokkal inkább az egyesült államokbeli latin-amerikai közösségekkel és világnézettel azonosítom, mint magával a latin-amerikai régióval.”

A nyelvek változnak, és ha több nézőpontot is figyelembe veszünk, jobb döntéseket tudunk hozni a globális közönség számára. Végeredményben a globális hangok sokszínűsége jobb élményt biztosít mind az adott régió játékosai számára, mind a hasonló tapasztalatokkal rendelkező játékosok számára világszerte.

Priscila, ahogy korábban, most is vezetőként dolgozik a Riotnál. Új pozíciójában segít a marketingért és a szórakoztató tartalmakért felelős globális csapatok irányításában, bevonja a rajongói közösségekbe amerikai emberek millióit, és hozzájárul ahhoz, hogy a Riot valóban egy globális vállalat legyen.