Jump to Main ContentJump to Primary Navigation

2022. ÉVI HATÁSJELENTÉS

Megtekintés most

Vezetői előszó

Minden, amit teszünk, a játékosok érdekében történik. A Riot munkatársai a játékélmény fejlesztése érdekében folyamatosan feszegetik a lehetőségeik határait, és ennek köszönhetően tudjuk világszerte megszólítani a játékosok széles körét játékainkkal és eseményeinkkel. A kultúra építése és a globális hatás elérése nagy vállalkozás. És az eredmények nemcsak egy személy vagy csoport érdemei, hanem a játékosok, a partnerek és a Riot-munkatársak együttműködésének gyümölcsei. 

Csapataink elkötelezetten dolgoznak a közös célért, hogy a játékok világának jövője minél teljesebb, befogadóbb és sokszínűbb legyen. A Riot első ilyen jelentése, amely 2019-ben készült, az átláthatóság jegyében született. Az adatok, az általunk kidolgozott programok és az üzleti tevékenységünk különböző területein elért fejlődés átláthatóságának jegyében. Azóta a jelentés célja minden évben azoknak az eredményeknek a bemutatása, amelyeket a Riot, a játékipar és a játékosok jelenének és jövőjének jobbá tételén dolgozva értünk el. 

- Patty Dingle, a sokszínűségért és befogadásért felelős csapat nemzetközi vezetője és Jeffrey Burrell, a társadalmi hatásokért felelős csapat nemzetközi vezetője 

Ez az éves hatásjelentésről készült, nagy felbontású képernyőkép. Ha el szeretnéd olvasni a teljes jelentést, azt a fenti hivatkozáson töltheted le.

Emberi
erőforrások

Ahogy Willump hógolyója a freljordi tájon, úgy a Riot Games is egyre gyorsabban nő.

2019 óta a Riot több mint kétszeresére nőtt, és az alkalmazottak száma az akkori 2000 helyett mára több mint 4000 fő. Ugyanezen időszak alatt egy játékból öt lett, Emmy-díjas sorozatunk, az Arcane révén betörtünk a televíziózás világába, és még több e-sport-versenyt indítottunk, hogy a játékosok számára a lehető legmagasabb szintű versenyélményt biztosíthassuk szerte a világon. 

Támogatás

A Riotnál megteremtett közösség termékeny hatással van az általunk támogatott és kiszolgált nemzetközi közösségekre.

Amikor a nálunk dolgozó csapatok és a megélt tapasztalataikat megosztó emberek összegyűlnek, az így létrejövő kulturális mozaik adja a Riot Games lényegét.

Általános
játékélmény

A Riotnál minden a játékok és az ezeket nap mint nap használó játékosok körül forog.

2022-ben a játékosok által lehetővé tett jótékonysági kezdeményezések révén több millió dollár jutott a fontos ügyek támogatására. Globális megközelítést alkalmazunk annak érdekében, hogy a karaktereink sokszínűen képviselhessék a világ számos egyedi kultúráját, az új infrastruktúra és a honosítás fejlesztése terén eszközölt befektetésekkel pedig közelebb szeretnénk hozni a játékot mindenkihez. 

Diverse champions and agents from Riot Games

8 új hős és ügynök jelent meg új identitások és kultúrák képviseletében Runaterra és a VALORANT világában

A 2022-ben kiadott összes hős és ügynök valamilyen alulreprezentált csoportot jelenített meg vagy képviselt.

Biztonság és
adatvédelem

A játékosok védelme azt jelenti, hogy foglalkoznunk kell a biztonsággal és az adatvédelemmel.

Irányelveink szerint törekszünk arra, hogy kövessük és magunk is formáljuk azokat az iparági bevált gyakorlatokat, amelyek révén biztonságos, megbízható és kellemesebb online légkör alakulhat ki a játékaink valamennyi felhasználója számára. Az adatvédelemért felelős csapatainktól a játékosdinamikával foglalkozókig a Riot összes munkatársa azon dolgozik, hogy a játékélmény minél biztonságosabb legyen.

Következő
generáció

Büszkék vagyunk a teljesítményre, amelyet 2022-ben sikerült elérnünk, ahogyan a számos fronton elért előrehaladásunkra is.

A játékfejlesztők, kreatív szakemberek és Riot-munkatársak következő generációit illetően a célunk az, hogy több lehetőséget biztosíthassunk az alulreprezentált közösségeknek, és hozzájáruljunk ahhoz, hogy a játékipar mindenki számára méltányos és biztonságos közeg lehessen.

Fontosabb pillanatok

  • 2,25 millió dollár adományozása a SoLa Technology and Entrepreneurship Center Powered by Riot Games létrehozására, amely évente több mint 1000 diák életére lesz hatással Dél-Los Angelesben. 
  • A legelső VCT Game Changers nemzetközi bajnokság megrendezése

Fenntarthatóság

Tavaly vezettük be stratégiánk legújabb pilléreként a fenntarthatóságot, amelynek keretében az elkerülésre, a csökkentésre és a mérséklésre összpontosítunk.

A 2022-es év folyamán alapos kutatást végeztünk, és a 2021-es év alapján összeállítottuk történetünk első üvegházhatásúgáz-kibocsátási leltárját, hogy jobban átláthassuk az 1–3. hatókörű kibocsátási tételeket, ezek forrását, illetve a csökkentésük lehetőségeit a legjobb előremutató megoldások megtalálása érdekében.

3. hatókörű kibocsátás kategóriánként

Mivel a karbonlábnyomunk legjelentősebb részét a 3. hatókörű kibocsátás teszi ki, tételesen megvizsgáltuk, pontosan milyen kategóriák tartoznak ide.
Megvásárolt termékek és szolgáltatások72,3%
Tőkeeszközök3,5%
Az üzemanyaghoz és energiához kapcsolódó tevékenységek1,5%
Üzleti utazások5,3%
Ingázó alkalmazottak4,0%
Lízingelt eszközök12,4%
Franchise0,4%

A teljes hatásjelentés letöltése

Letöltés